3. fejezet: Az Edzés

Ez a nap vidám lesz, biztos vagyok benne-gondoltam. Mire végeztem a gondolataimmal, zajra lettem figyelmes, ami a takarmányosból jön. Valaki fütyürészve, sietett a boxom felé. Kezdtem ideges lenni. Mi lehet az? És mit akar?-gondoltam. És mire a boxom eléért, megláttam, hogy csak Jilly az.

- Heló kislány, már vártál ugye? - köszönt be nekem - Kérsz reggelit? Naná, hogy kérsz.
És már elém is dobta a finom szénát. Bejött a boxomba, rakott a vödrömbe darát, és abba egy kis gyógyfüvet kevert, aztán külön oda adta a gyógyszereimet. Ezek mellé aprított nekem egy kis répát, hogy boldogan rágcsálhassak és ne csak a gyógyfüvek és gyógyszerek ízét érezzem a számban.
Fél órával később, már kint várakozott a nyergelőnél a nyereg, a kantár, a védőfelszerelés, a csutakoló eszközök, a futószár, és az ostor. Észrevettem, hogy az istálló egyik szögére ruhák vannak felakasztva vállfára. Mi készül itt? - gondoltam.
- Mit szólnál, ha ma egy kicsit edzenénk? - kérdezte tőlem. Válaszult fújtam egyet. Szerettem, amikor lovagolt rajtam, de most nem tudom mire készül. - képzeld el Dina, ma jön egy lovas oktató hölgy, és segít az edzésedben! De jó lesz. - áradozott, és látszott rajta, hogy örül, ezért én is boldogan felnyerítettem, és picit ágaskodtam. - na miaz, tán nem hogy örülsz kedvesem?! - kérdezte mosolyogva.
Egy kicsit csillapodtam, így elkezdett nyergelni. Először szépen lecsutakolt, aztán felrakta a védőfelszerelést, hogy biztos ne legyen semmi bajom, felvette a patámat, és kipucolta, aztán bekente patazsírral, hogy szép és egészséges legyen a patám. Ezek után felrakta a nyerget, szépen elhelyezte, hogy biztos ne forduljon le, de ne is szorítson, és végül a kantár. Mondhatni fél óra után végre fel vagyok nyergelve. Fogta az akasztón lévő ruhákat, felszereléseket, bement az istállóba és átöltözött.
Öt perc elteltével már vissza is jött hozzám, eloldozta a kikötőszárat, és felszállt a nyeregbe. Nagyon figyeltem a jelzéseit, és, amikor épp, hogy megérintette az oldalamat rögtön váltottam járásmódot. Ilyenkor megpaskolta az oldalamat, megsimogatta a nyakamat és megdicsért.
A bemelegítés után, kinyitotta a kaput, és szépen kisétáltunk a mezőre. Fényes napnak ígérkezett ezért, elmentünk elég messzire. Ha megláttunk valami ritka madarat, vagy állatot, közelebb mentünk, és jobban megszemléltük. Ez nagyon szuper kis tereptúra volt, ámbár egy-kétszer megijedtem, de Jilly rá sem hederített, csak nyugtatgatott, ami jól esett, hogy ilyen finoman bánik velem.
Így, hátamon Jillyvel is igazán szabadnak éreztem magam, hagyta, hogy kihozzam magamból a legjobbat, amit terepen tudok, nagyon örültem neki, együtt szálltunk, mintha gyorsabbak lennénk az időnél, és csak mi ketten lennék, senki és semmi más, ami akadályozna minket ebben a végtelenül szabad pillanatban. Többnek tűnt, mint 10 perc ez a végtelen száguldás, de mégis ilyen rövid idő volt. Én fáradt voltam, de még bírtam volna, Jilly megállított, mert
sajnos elérkezett az az idő, amikor vissza kellett menni a tanyára, mert érkezett az edzőnk. De sebaj, mivel továbbra is együtt leszünk, és lehet hogy élvezni is fogjuk a hosszadalmas edzést.
Otthon még nem találtunk senkit, így Jilly leszállt a hátamról és kikötött a nyergelőhöz. Megcsörrent a telefon. Figyeltem, amint Jilly megy a ház felé, benyit és felveszi azt. Nem hallottam túl sokat a beszélgetésből, szóval megvártam amíg vége lesz, és kijön Jilly, aki biztos mindent elmond nekem. A lány szélsebesen rohan ki a házból.
- Dina! Mindjárt itt az edző. Remélem örülsz. - mondta teljes szívből örülve.  - Most újabb fél órát együtt fogunk együtt tölteni, telis-tele izgalmas feladatokkal! 
Az ötlet nekem is tetszett, így prüszköltem egyet és helyeslés képpen bólogattam is, mint egy igazán okos ló. 

Megérkezett az edző a nagy autójával, ami után hozzá volt csatolva egy lószállító. Hát ezzel meg mit akar? Hova akar vinni? Elvisz Jillytől? De hisz ez lehetetlen! - gondoltam idegesen. Idegességemben már toporogtam, nagy lett a por és egy kisebb gödör lett a lábam alatt. Nem tetszett ez az egész. Újabb költözés? Azt nem bírom ki. Eltéptem a kötőféket és rohantam, ahogy csak tudtam a karám felé, ami egyenesen kivitt a nagy mezőre, ahol annyi jó pillanatot éltünk át. Egyszer csak hallom, hogy csukódik a kapu, oda rohanok megnézni, hogy mivan, nem láttam senkit, így váratlanul ért, hogy Jilly előugrott a bokorból és elkapta a kantáromat. Közelebb jött, hogy megnyugtasson, és elkezdett a fülembe suttogni:
- Nyugi kislány, semmi gond. Te szépen bemész oda a lószállítóba, én beülök a néni mellé, és elmegyünk egy profi edző terembe. Na mit szólsz hozzá? - Erre a hírre lenyugodtam és megörültem, hogy mégsem kell elmennem csak, ha edzeni megyünk, de akkor Jilly is jön és együtt töltön fél vagy egy csodás órát, ami csak a miénk.
Pár percel később az edzőnő felvezetett a lószállítóra, én pedig tűrtem nyugodtan, bár nem viselkedett velem olyan lazán és finoman, mint Jilly, de nem bántam, mert nem szabad elpuhányodnom, mint egyes kis "kényelmeskének". Amint minden elkészült elindultunk az autóval és jó fél órát utaztunk. Én szinte elszundítottam az úton, olyan kellemesen rázkódott az autó. Körül belül fél órás autó út után oda értünk a híres-neves edző pályára, melynek neve Horse Trainer Park (HTP). Sok féle lovat láttam, mikor levezettek a futóról. Hasonlókat, mint én, azzal a különbséggel, hogy ők edzettebbek és kövérekbbek voltak, mint én.

Jilly újra felnyergelt és bevezetett a Western pályára, ahol együtt gyakorolhatjuk a különbféle gyakorlatokat. Ezeknek neve is volt, amit hallottam, az a marhaterelés, a hordókerülés és a többi, amiről fogalmam sincs, hogy mi értelme/lényege.
Elsőnek a hordókerülést próbáltuk ki, amit egyre gyorsabb tempóban kellett végrehajtani. Ez egy ideig ment is, de lábam kezdett remegni és, mintha meg is botlottam volna mostanra már háromszor is. Ezt gazdim észrevette és azonnal szólt az edzőnek, de ő csak leintette és ennyit mondott Jillynek:
- Nyugodj meg Jilly, minél tovább csináljuk, annál erősebb lesz lovad.-mondta- Semmi baja nem lesz, ha pedig úgy érzed, hogy zuhan lefelé, próbáld megtartani. 
De én egyre rosszabbul éreztem maga és Jilly is érezte. Újra megbotlottam és dőltem előre, de Jilly megtartott, ez úttal, de mi lesz később? Lassulok, ami számomra jobb és így jobban bírom a menetet, keveset bukdácsolok. Az edző az ostorral rásózótt egyet a hátsómra a gyorsabb iram érdekében. Folytattam a gyakorlatot gyorsabb iramban. Kezd úgy tűnni, hogy semmi gond nem lesz, mert már nem bukdácsoltam, kezdem megszokni ezt az iramot, bár Jilly is hajtott így, nem ilyen hosszú ideig.
És vége. Jilly és az edző egyre lassabb tempóra ösztönöztek, míg végül megálljt parancsoltak. Az edző az órájára pillantott és kijelentette nagy megkönnyebbülésünkre: 
- Jól van! Ügyesek voltatok. Holnap folytatjuk, most irány haza. - mondta az edző. 

Jilly lenyergelt és bevezetett a futóba, és már el is indultunk. A hazafele út gyorsabbnak tűnt, de szintén elaludtam, csak azzal a különbséggel, hogy nem éreztem semmit.
Haza érve Jilly kinyitotta a futó ajtaját, hogy kivezessen, de én, ahelyett, hogy üdvözöltem volna, félholtan feküdtem, nem érezve, nem hallva semmit....